Gyerekjáték II.

Igazából tök fölösleges gyerekjátékra pénzt kiadni. 1-2 éves korig biztosan az. Majd ha pár év múlva a gyereket is elkapja a fogyasztói társadalom gépszíja, lesz persze hiszti a különféle, de persze egytől egyig Kínában gyártott „csodák” után… Nálunk ilyen majd ugyan elő nem fordulhat, mert babánk - önként és dalolva - a kézműves portékákért, a fa kisvonatért, a tologatható pillangóért, a fonalhajú rongybabáért, a gyöngyfűzőért stb. fog élni-halni. Ez magától értetődő.

Azért rengeteg babakacatunk van ám, vagy másoktól ajándékba, vagy saját kezűleg, kizárólag fejlesztő céllal került a háztartásba (mérsékelt mennyiségű szakirodalom és jó tanács összevetését követően, természetesen). A "játszva nevelni" elvre és a hozzá beszerzett játékokra a gyerek lazán fittyet hány. Bármilyen színes, formatervezett és kreatív is a kütyü, tiszavirág életű népszerűsége. És tök igaza van, ha egyszer annyi más izgalom van körülötte, sok-sok, nehezen megkaparintható tiltott gyümölcs (vagy legalábbis olyan, amit ha más gyerekének kezében/szájában láttam volna korábban, biztosan nagyon lesújtó véleménnyel lettem volna a kedves szülőkről).

Az abszolút kedvenc a kulcscsomó. De csak az én kulcscsomóm. Ha olyat adok, aminek most perpillanat nincs sok funkciója, de zörgésben, tömegében semmivel sem alávalóbb, az nem kell. Én meg, mivel írtóra jó fej vagyok, oda is adom neki... Két napig nem találtuk aztán, egy kulcscsomón élt a család. Végül meglett azért, szerencsére. Miután minden olyan titkos rejteket átkutattam, ahová előszeretettel bújtat el ezt-azt, mondván, gondolkodjunk a baba fejével, egy olyan fiókból került elő, amibe teljesen véletlenül pottyanhatott csak, mert nem tartozik favorit helyei közé, azt kifigyeltem volna már. Szerintem meglátott a fiókban valamit, ami még a kulcsnál is izgalmasabb, és a holló-sajt-róka szindróma lépett életbe: az új szerzemény fölötti izgalmában elejtette a régi zsákmányt…

Szocializálódunk I.

Szombaton szocializálódni voltunk. Egy stabil „fél sikerrel” abszolváltuk a programot.
Jóbarátnőm jóbarátnője szervez – most már másodjára – amolyan multi-kultis gyerekfoglalkozásokat. Az első ilyen megmozdulást elmulasztottuk sajna, mert a gyerkőc átgyengélkedte a remek alkalmat, most viszont az idő-kedv-egészség konstellációja ennél ideálisabb nem is lehetett volna: a délelőtti alvás után szépen felkötöttem magamra babám és betömegközlekedtünk a városba.

Az multi-kulti délelőtt célcsoportja a bölcsis&ovis korosztály, az alapkoncepció pedig szerintem az, hogy különféle, távoli kultúrákba kóstolhassanak bele a gyerekek (és kedves kísérőik egyaránt, mert ők például felfrissíthetik, melyik állat melyik országban honos – erre a fajta tudásra pedig, ugye, nap mint nap szükség lehet). Volt már szó Brazíliáról – capoeiraval, mesékkel –, és most Nyugat-Afrikáról, igazi fekete dobossal, énektanulással, agyagozással, diavetítéssel és rengeteg rohangáló, viháncoló gyerekkel. Meg is szeppent a lányka rendesen e kavalkád láttán. Szemmel tartott végig, biztos, ami biztos, és csak óvatosan duhajkodott, mert állni áll már ugyan és lépeget is szépen, de az ilyen ingó-bingó jelenségeket még elsodorják könnyen a trappoló szélvészek. Finoman azért próbált ismerkedni (megfigyeltem, csak fiúkkal kezd) pl. egy sajtos rudat majszoló legénykével, ám élek a gyanúperrel, hogy igazából a kaja hozta lázba, és csak érdekből kontaktált…

Summa summarum, szerintem azért tetszett neki.
Legalábbis remélem, én ugyanis élveztem nagyon, úgyhogy tervezek menni a következő alkalomra is, alibinek viszont kell a gyerek… apellátának nincs helye!

Gyerekjáték I.

Olyat játszunk, hogy küklopszos.

Ő találta ki, nem én. Én csak nevén nevezem, ami van.
Ez úgy néz ki, hogy mikor én egy picit lepihenek, mert, teszem azt, nem aludtam sokat az éjjel (és ebben legfőképp alkalmi hálótársam a ludas), és szépen, csendben csak pihengetek, pihengetek - szemmel tartva persze emberem - a kanapén, hason, az neki valamiért nagyon vicces kezd lenni. Végül arra jut, hogy bizony, bizony, jól esik néha lehajtani azt a fejet… hát odadugja övét az enyémhez, orr az orrhoz, áll az állhoz alapon... és összemosódott szemekkel vigyorgunk egymásra percekig.
Tiszta küklopsz.

Álom-álom, kitalálom

Ha valaki percenként az orrát dörzsöli és közben félpercenként még ásítozik is, arról joggal feltételezi környezete (én), hogy álmos. (Az orrdörzsölés a gyermek áloműző praktikája… én úgy vettem észre, hogy nem nagyon válik be, de ő kitart mellette.) Merő jó szándékból, csakis a javát szem előtt tartva akcióba lépek.
A megfelelő pillanat elcsípése stratégiai fontosságú. Se túl korán, se túl későn, hanem PONT akkor.
Ágyba teszem, csendben elterül, arca csupa hála. Még odakészítem teás butykosát, megsimogatom (ahogy azt a filmekben szokás), majd csendben hátrálok kifelé… Ha ilyenkor nincs hadakozás, már félig nyert az ügy, ha az ajtón túl sem ordít utánam, készen is vagyunk.

Ordít.
Nem baj, kivárok. Nem kell egyből mindent lereagálni. Tiszta sor, hogy mi a gond, aggódni semmi ok. 5perc könnytelen és masszív hiszti következik. Sírás, bemenet, vigasztalás, hátrálás, sírás, pici várakozás, bemenet, vigasztalás, hátrálás… (Szakember - Vekerdy, Ranschburg és társai - írta, hogy így kell, hogy tudja a gyerek, nincs mit izgulni, nem hagyták el, csak most ez van.) A sértett fél halkul, már csak hüppög, meg „héka-héka”-zik ujját szopva.
3perc múlva már elszántan alszik.

Topánkakűr

Tegnap cipőt vásárolni voltunk. Egy nőnek, ha már betöltötte a kerek 1-et (esztendőben), alanyi jogon jár a csatos cipő. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy egyre több időt tölt két lábon és már nem csak ácsorgásra, de lépegetésre is használja talpát, belátható, egy stabil, minden előírásnak eleget tevő cipőcske tényleg a minimum. (Igaz, ami igaz, nem ez lenne az első, vadiúj lábbelije, van már egy ajándékcipő talonban, csakhogy egy számmal nagyobb, mint kéne.)

Határozott elképzelésekkel indultam neki (ami ugyan nem sok sikerrel szokott kecsegtetni, mikor a magam ügyében járok el): citromsárga topánkát szerettem volna 20-as méretben… vagy fekete-fehér gengsztereset… vagy pirosat, zöldet.
A választék a következő volt: rózsaszín, pink, ciklámen. Férfigyereknek: sötétkék, terepszín, kék-szürke (kisautós)… Átmenet nincs.

Az ügyletből végül nem lett semmi, mert: 1. akinek a leglelkesebbnek kellett volna lennie (elvégre cipőt kap!), nem volt hajlandó próbálni, 2. bitang drágák ezek a gyerekcipők. Úgyhogy a következőkben maradtam: vagy megpróbálom kicserélni a már meglévőt, az ajándékcipőt, vagy megvárom, míg belenő, addig pedig keresek valami olcsóbb, de nem rosszabb megoldást. Ma viszont azt hallottam, éppen hogy az a jó, ha a lábacska mögött még egy ujjnyi hely van a saroknál. Pont egy ujjnyi van.
Cipő immáron a lábon. Teljes közönnyel fogadta, semmi érdeklődés, még a cipőfűzők is hidegen hagyták. Sőt! Miután feladtam rá, durcásan elriszált (négykézláb). Tartok tőle, ez most hátra is vetette a járási kedvet. Dafke nem áll talpra, cipőtrimboló mód mászik inkább. Bízom benne, jobb belátásra tér azért hamar, máskülönben, még maholnap be kell ruháznom egy pótlábbelibe.