Gyermekétkeztetés

A baba úgy döntött, hogy elege van a korosztályának szánt fogásokból.
Nagyoskodik.

Egyszerűn derogál neki a pépes kaja. Arra ugyan már korábban rájöttem, hogy sokkal gördülékenyebben megy az étkezés, ha maga dolgozik vele és adagolja szájába a falatokat. Mert a kanállal már nem lehet boldogulni… az első falatok után párharc alakul ki köztünk a célszerszámért, és én, mert továbbra is nagyon jó fej tudok lenni, persze beavatom a gyereket is a tevékenységbe, hadd próbálkozzon, hadd tanuljon: kap a kezébe kanalat ő is. Mindkettőbe egyet-egyet, gondolván, ezzel lekötöttem szabad kapacitásait. Csakhogy egy gyerek szabad kapacitásai a végtelent érik… Mivel az eszközhasználat még nem tökéletes, alternatív módon él a kanál adta lehetőségekkel: turkál, kavar, kardozik, szurkál, fröcsköl, ken. Én meg közben etessem.

Arra jutottam, hogy olyat főzök inkább, amit könnyen tud harapni vagy elkatonázgatni. Ez mindkettőnknek nagyobb élvezet. Őt egyszeriben megcsapja az önállóság szele, én pedig, harc nélkül ebédelhetek, reggelizhetek, vacsorálhatok teljes harmóniában mellette.

Szocializálódunk II.

A baba ma bebizonyította – amit én eddig is tudtam, és amit, különben, minden anyuka tudni vél –, hogy valóban egy szuper intelligens, szuper okos, szuper érzékeny és született kultúraimádó fehérnép.
Ami természetesen természetes.

Nagyszülei kíséretében, vasárnapi matiné előadásra volt hivatalos, unokatestvére referált balett tudásáról jó pár hason korú (8éves) és fiatalabb táncos lábúval egyetemben. A gyerkőcnek sok választása a programot illetően nem volt, szülője, mindkettő, városnézett kétadagnyi elszánt külföldivel a szakadó esőben, így délelőttjén a nagyszülőkkel osztozott.
Én sejtettem, hogy nem fog ez a kis kultúra gondot okozni neki.
Egy hang nélkül végigülte ölben a másfél órás bemutatót. Ezzel, állítólag, akkora sikere volt, hogy a nézősorban helyet foglaló, saját unokát/gyereket csodálni beült rokonságok figyelmét is elvonta a színpadról gyakorta. Az elbeszélésben volt persze némi nagyszülői büszkeség indukálta túlzás, de azért én inkább elhiszem az egész történetet úgy, ahogy van. Minek kukacoskodjak?!

A gyerek különben odavan a zenéért. Születését követően, alig egy hetesen, mikor még néha rájött az ordíthatnék és órákon át volt teljesen vigasztalhatatlan, Bach Máté- és János passiójának bekapcsolása hozott csak némi nyugalmat, enyhülést.
Azóta jóval kommerszebb „muzsikákat” is felvett kedvencei közé, akad mit finomítani az ízlésén. Leginkább a borzalmas hangon zenélő (ajándékba kapott) műanyag mozdonyra kezd el járni a lába, amint meghallja ricsaját, már billeg is jobbra-balra. A non-stop Bartók Rádió után elhiszem, hogy jól esik egy kis változatosság. Na de ilyen?!
A mozdonyt kiiktatandó régi slágerekkel próbálkozok olykor, Wagnernél egy Queen szám mégiscsak fülbemászóbb… Úgy látom, pár hónapig még el fog húzódni e tréning