Azt szeretem az én gyerekemben, többek közt (de különben meg mindent), hogy amit megbeszélünk, az úgy is van.
Ma délután programunk lesz, amolyan munkamegbeszélés, és ugyan én vagyok csak érintett, de ő elkísér. A jókedvű és hatékony együttműködéshez azonban nélkülözhetetlen a kellő kipihentség, így aztán délben, mikor még semmi jelét sem adta álmosságnak, megbeszéltük, hogy mégiscsak kéne aludni picit, mert aztán dolog van, majd buszozunk, villamosozunk, és előfordulhat, hogy látunk ní-nó-ní-nót és vá-vá-t is (szirénázóautó és kutya), aztán meg biztosan lesz ott, ahova megyünk, sok gyerek, lehet kivel játszani.
Többször átvettük, mi minden várható a nap hátralévő részében (ilyenkor jól látszik szemén, ahogy teszi-veszi, osztályozza és rögzíti a beérkező információkat), majd nyomatékosan elismételtem, igen ám, de előbb aludni kell... erre csak annyit mondott: „Ühm!” és hozzá biccentett.
Kicsit tartottam attól, valamit tán félreértett, de amikor zokszó nélkül fogadta, hogy ágyba teszem, magára hagyom, ráadásul 10 perc elteltével már békésen szuszogott is, megállapítottam újfent: jó páros vagyunk mi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése