Az orrszívó porszívó

Ritka kegyetlen dolog, barbár és gusztustalan eljárás... én mindig határozottan elzárkóztam tőle, mondván, az én gyerekem okos lesz, és majd szépen megtanulja, hogyan is kell alaposan orrot fújni, kamillázni...

Az én gyerekem okos, és igyekszik, de teszem azt, kilenc hónaposan még túlzás lett volna elvárni tőle a precíz náthakezelést. Így került be háztartásunkba az orrszi-porszi, s vette kezdetét a napokon át tartó küzdelem, kínzás, sírás és szenvedés...

Az eljárás egyik eredménye az lett, hogy szegény babám tart mindentől, ami zúg vagy búg (porszívó, hajszárító, hősugárzó, villanyborotva stb.) a másik viszont, hogy viszonylag hamar és mindenféle szövődmény (pl. fül- vagy arcüreggyulladás) nélkül lépünk túl egy-egy náthán.
Most már az is nyilvánvalóan látszik, hogy az én lányom tényleg nagyon okos. A maga csaknem két kis esztendejével eljutott oda, hogy rájött, ez neki tulajdonképpen csak a javát szolgálja, és hogy utána mennyivel, de mennyivel könnyebb az élet. Így aztán már maga kéri a szippantást (orrára mutogatva, szipogva elém áll), és szociálisan érzékeny gyerek lévén figyel arra, hogy senki se maradjon ki a jóból: előbb „Brumm-brumm”-ot, aztán „Ba-ba”-t vesszük sorra, s miután őket (pici nyafogást „szinkronizálva”) sikerült orvosolnunk, perdül csak ölembe a lányka – némi tettetett hezitálás és kacérkodás után.

Idén jók voltunk, egy megfázással letudtuk a telet (igaz, van még pár nap a naptári tavaszig). Az orrszi-porszi, remélem, egy ideig nem kell megint, és különben is, mi már így látatlanban, nátha nélkül is trenírozunk az igazi, emberes orrfújásra – elvégre az orrszívó porszívó a kisbabáknak való.